SOS WEBLAPKÉSZÍTÉS

WEBLAP 48 ÓRÁN BELÜL

Ajánlatkérés




    Hogyan működik?

    Bekérjük a rendelkezésre álló anyagokat, célszerű minél több anyagot küldeni, nem feltétlenül webre készülteket is. Ezek közül kiválogatjuk azt, amit tudunk használni, és ez alapján eldöntjük, hogy a feladat megoldható-e 48 órán belül. Amennyiben igen, visszajelzünk, és javaslatokat teszünk a grafikai megjelenésre. Ennek elfogadása után azonnal munkához látunk és legkésőbb 48 órán belül jelentkezünk a kész weblappal, ekkor még van lehetőség apróbb finomításokra.

    Akkor is visszajelzünk, ha nem tudjuk vállalni a weblap elkészítését, ez esetben egyedi ajánlatot adunk.

    l

    Anyagok bekérése

    Első lépés az anyagok bekérése. Minden szöveget, prospektust, képet bekérünk, ami rendelkezésre áll. Nem baj, ha nem minden webre készült, igyekszünk a lehető legtöbb dolgot hasznosítani belőle. Ezekkel együtt kérünk egy leírást, ami tartalmazza az elképzeléseket.

    Megvizsgáljuk a kapott anyagot

    Amint megkaptuk, megvizsgáljuk a kapott anyagot és kéréseket, hogy azok felhasználásával megvalósítható-e a 48 órán belüli weblapkészítés. Amennyiben igen, visszajelzünk és elküldjük javaslatainkat a megjelenés kapcsán.

    Weblapkészítés

    Amint a javaslataink elfogadásra kerültek, megkezdjük a munkát és 48 órán belül jelentkezünk a kész weblappal. Igyekszünk ilyenkor is folyamatosan kommunikálni a megrendelővel, hogy az elképzeléseihez legjobban közelálló weblapot kapjon.

    Átadás

    Amikor elkészültünk a weblappal e-mailben jelentkezünk, és megkezdődik az átadás folyamata. Itt lehetőség van kisebb változásokat eszközölni élesítés előtt. Amikor a weblap jóváhagyásra került, élesítjük a weblapot és elérhető lesz az Interneten.

    Áraink

    Minden csomagunk tartalmaz meghatározott idejű support szolgáltatást, aminek keretén belül kérésre, átadás után is elvégzünk kisebb módosításokat a honlapunkon.

    Gyakran ismételt kérdések

    Weblap 48 órán belül, hogyan lehetséges?
    A weblap technikai kivitelezése a korszerű fejlesztőeszközöknek és keretrendszereknek köszönhetően ma már nem igényel sok időt. Ami időigényes az az egyeztetés, a tartalom összeállítása, különleges grafika programozása. Ma már elérhetőek gyorsan használható webre kész grafikák, amik alkalmazásával a munka meggyorsítható, az ajánlatkérő űrlapon a legtöbb olyan információt megkapjuk, ami alapján el tudjuk dönteni, hogy az adott feladat vállalható-e az SOS Weblap keretében. Amennyiben igen, azonnal el tudom kezdeni a munkát.
    Hogyan működik a megrendelés folyamata?
    A megrendelés menüpontra kattintva megjelenik egy űrlap, amit kitöltve és csatolva a szükséges dokumentumokat, képeket elküldheti nekünk az ajánlatkérést. Amennyiben a csatolandó anyagok mennyisége több, mint amit a rendszer fogadni tud, vagy önnek úgy egyszerűbb, bármilyen más formában (pl. WeTransfer) is elküldheti.

    Ekkor megjelenik egy automata válaszüzenet, miszerint sikerült az anyagok feltöltése, és a megrendelés elbírálásra vár.

    Az elbírásásra két okból van szükség. Az egyik, hogy meg kell vizsgálni, hogy az adott anyagokból vállalható-e a 48 órás weblapkészítés, a másik pedig, hogy a mi kapacitásaink végesek. Ha éppen másik weblapon dolgozunk, annak lezárásáig nem tudunk újat vállalni.

    Mi történik, ha pozitív az elbírálás és tudjuk vállalni a munkát?
    Visszajelzünk, esetleg kérünk pontosítást, egyeztetjük a megjelenést, majd amikor megkaptuk a jóváhagyást, indul a 48 óra, indul a fejlesztés. Ekkor kiállítunk egy díjbekérőt, ami alapján a fejlesztés díját fizetni kell, ennek határideje a 48 óra lejárta. 48 órán belül átadjuk az ügyfélnek a kész oldalt. Ilyenkor lehetőség van még kisebb módosításokat végezni szükség szerint.
    Mi történik, ha nem tudják vállalni a 48 órás fejlesztést?
    Egyedi ajánlatot adunk, amit amennyiben a megrendelő elfogad, elkezdjünk a munkát, az abban szereplő vállalások szerint.
    Amennyiben a megrendelő nem fogadja el, törlünk minden beérkezett anyagot.
    Domain regisztráció, tárhely ügyintézés is belefér?
    Szerencsésebb, ha ezek már a rendelkezésre állnak, de nagy valószínűséggel a 48 órába bele fog férni a regisztráció. A domain regisztrációt egy külső cég végzi, így ki vagyunk szolgáltatva nekik, de már sok ilyet intéztünk és az a tapasztalat, hogy ha nem lép fel komplikáció 24 órán belül használható a domain név. Amennyiben nincsen még saját tárhely, mi egy 1 évig biztosítjuk.
    Találtam egy jó képet az Interneten azt is használhatjuk?
    Ez attól függ, hogy a kép jogvédelem alatt áll-e. Akkor használhatjuk a képet, ha azt a szerzője úgy hozta nyilvánosságra, hogy szabadon felhasználható (ilyen képek gyűjtőhelye például a Pixabay), vagy pedig írásos engedélyünk van, hogy felhasználhatjuk. Minden más esetben a kép szerzői jogvédelem alatt áll. Nem szabad abba a hibába esni, hogy azt gondoljuk, úgysem talál ránk a szerző, hiszen ma már szoftveres robotok keresik a jogtalanul felhasznált képeket, valamint a Google is hátrasorolással bünteti a jogosulatlan képhasználatot.
    Milyen formátumban töltsük fel a dokumentumokat, képeket?
    Minden népszerű formátumot tudunk kezelni, így bármely a rendelkezésre álló formátumban elküldheti. Sokkal fontosabb a képek minősége, felbontása. Alacsony felbontású vagy homályos képeket nem tudunk használni, mert az egész weblap összhatását elrontja. Nincs minimális méret, hiszen előordulhat, hogy grafikai elemként egy kisebb kép is tökéletes lehet, ha az jó minőségű, de kérjük, hogy lehetőség szerint minél több nagy kép legyen benne.
    Teljes értékű weblapot kapok?
    Igen. Nem látszik rajta, hogy SOS készült, ez a legmodernebb technológiát alkalmazó oldal lesz. Nyilvánvalóan sok függ a kapott anyagoktól is, de ami a rendelkezésünkre áll, abból a legtöbbet hozzuk ki.
    Sablonos lesz?
    Kicsit igen. Ha nincs egy kész, jól programozható grafika, akkor ebben az esetben nincs idő egyedi kinézet gyártására, de nem kell attól félni, hogy bántóan egyforma oldalak lesznek. Arra külön gondot fordítunk, hogy a megadott konkurens weboldalaktól érezhetően eltérjünk, valamint a saját képek, tartalmak használata alapvetően meghatározza és kellően egyedivé teszi az oldalt. Túlságosan egyedi oldalt amúgy sem ajánljuk, ugyanis a felhasználóknak fontos, hogy otthonosan érezzék magukat, és ott találják meg a információt az oldalon, ahol már más esetben is megszokták. Az oldal legfontosabb eleme a jó tartalom.
    Ha két nap alatt elkészül, miért kerül ennyibe?
    A korszerű keretrendszerek, és a megvásárolható grafikák, esetenként képek liszenszdíját ki kell fizetnünk. Ezeket tartalmazza a vállalási ár, és ezek sokszor elég magas összegek. Ezen kívül minden aktuális munkát félreteszünk és valószínűleg éjszakázunk azért, hogy ez az oldal 48 órán belül elkészüljön, így az ár a sürgősségi felárat is tartalmazza.
    A Google kereső első oldalára, a fizetett találatok közé be tudok kerülni?
    Igen, de ez külön feladat, nem része a SOS weblap szolgáltatásnek. Ehhez egy partnercégünket tudom ajánlani.
    A Google kereső első oldalára, az organikus találatok közé be tudok kerülni?
    Azonnal nem, ez egy hosszabb folyamat, és a helyezés sosem garantálható, hiszen ez külső tényezőtől függ. Az oldal készítése során figyelünk a legfontosabb SEO ajánlások betartására, így van esély arra, hogy az oldal idővel felkerüljön. Technikai SEO-t nem tartalmaz az ajánlat, de utólag partnerünknél ez megrendelhető szolgáltatás.
    Később lehet bővíteni?
    Természetesen, egy külön megállapodás keretén belül lehet, sőt javasolt is fejleszteni az oldalon.
    Lehet webshop is?
    Nem, egy webshop megfelelő kialakítása sokkal összetettebb folyamat ennél. Ha van valami konkrét és nagyon sürgős dolog egyeztethetünk, hogy milyen lehetőségek vannak, de a webshopot megfelelő minőségben nem lehet két nap alatt kialakítani.
    Hogy zajlik a fizetés folyamata?
    Amennyiben megállapodunk, a munka kezdésekor elküldjük a díjbekérőt, a szolgálatás díját ennek alapján átutalással kell rendezni. A weblap átadásának a feltétele az utalás beérkezése.

    Bemutatkozás

    Urvölgyi Ádám vagyok egyéni vállalkozó, webfejlesztő, programozó. Idén töltöm be a 30. életévemet, így én azok közé tartozom, akik már akkor ismerték meg a számítógép használatát, amikor olvasni tanultak. Az Internet világa fiatalon rabul ejtett, így szinte végig tudtam kísérni a fejlődését.

    Ennek köszönhető, hogy már általános iskolásként is érdekelt a weblapkészítés. Naív próbálkozások után, egyre többet tanultam arról, hogy mitől lesz jó egy weblap. Egyetemen programozni tanultam az ELTE informatika karán, illetve a Wekerle Sándor Főiskolán gazdaságinformatikus lettem.

    Vállalkozásomban kitartok a webfejlesztés mellett, új szolgáltatásom keretében pedig segítek azoknak, akiknek gyorsan kell jó minőségű weblap.

    Ajánlatkérés




      A honlapon feltüntetett árak bruttó árak, amiket alanyi adómentes,  egyéni vállalkozóként számlázok.